![]() |
|
![]() |
|
|
Aktuális 2006. 08. 01-ig Rendőrcsapatok horgásznak Csörötneken-hír kelt: 2006.07.31.
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a Vas Megyei Rendőrfőkapitánysággal összefogva immáron másodszor rendezi meg a kizárólag rendvédelmi szervek számára kiírt horgászversenyét. A halfogóversenynek az idén a Rába folyó csörötneki szakasza ad otthont 2006. augusztus 5-én szombaton. A várakozásoknak megfelelően az ország minden részéről tizenöt három fős csapat jelezte érkezését. A csapatok nevezései között felfedezhetünk egy osztrák csapatot is, mely előre vetíti, hogy a közeljövőben nemzetközivé fejlődik a horgászverseny. A versenyre szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a szervezők. A horgászat 9 órától -13 óráig tart, melyet mérlegelés izgalma követ 14 óráig. A verseny ünnepélyes eredményhírdetése előtt mindenki egytál izletes vasi halászlével zárhatja a halfogás örömeit. A halfogás helyszíne a Rába folyó üzemvízcsatornája lesz, az egyéb programoknak, pedig a Csörötnek Község Önkormányzata által Eu-s forrásból újonnan épített csónakkikötő ad otthont. Vasárnap feedereztek a Rábán-hír kelt: 2006.07.31. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. július 30-án rendezte meg az I. Nyugati Feeder Kupát. A versenyen 17 pecás vett részt. A verseny kellemes időjárási körülmények között zajlott. Sajnos a rekordfogások elmaradtak a versenyen, de így is sikerült néhány szép folyami halat zsákmányolni a horgászoknak. A halakat természetesen mérlegelés után maradéktalanul visszahelyezték a horgászok a vízbe. A versenyen az alábbi helyezések születtek:
I. hely: Ullrich Ferdinánd - Vas Megyei Munkás Horgász Egyesület II. hely:Takács Péter - Körmendi Munkás Horgász Egyesület III. hely:Kapcsos Orsolya - Vas Megyei Munkás Horgász Egyesület A versenyen készült fényképek megtekinthetőek a képre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el. Elektromos Kupa volt a hétvégén-hír kelt: 2006.07.24.
Az Elektromosok Vasi Manager Sporthorgász Egyesülete a hétvégén rendezte meg hagyományos egyesületi horgászversenyét. A Szombathelyi Csónakázó tavon megrendezett versenyen hobbi, versenyző és ifjúsági horgász kategóriában összesen 39 fő vett részt. A horgászok a nagy meleg ellenére kitartóan küzdöttek, melynek eredményeként átlagosan 2-3 kg halat sikerült zsákmányolni a 4 órás megmérettetésen. A legjobb fogás elérte 8520 grammot, mely összfogással Hajba Gábor versenyhorgász büszkélkedhetett. A szákokban általában keszegfélékkel találkozhattunk, de néhol még egy-egy szép méretes ponty is horogra akadt. Az Elektromosok Sporthorgász Egyesület az idei esztendőben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját, ezért a az eredményhírdetésen számos emléktárgy és értékes tárgyjutalom talált gazdára a helyezettek között. A versenyen az alábbi rangsor alakult ki: Versenyző kat.: I. hely Hajba Gábor II. Geröly Tibor III. Németh Krisztián; Hobbi kat. I. Magyar László II. Odór József III. Orsós Ferenc; Ifjúsági Kat.:I. hely Török Zoltán II. Faller Tamás III. Tordai Gábor.
A versenyen készült fényképek megtekinthetőek a képre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el Még lehet nevezni a Feeder Kupára-hír kelt: 2006.07.20. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége szerettettel meghívja a horgásztársakat az I. Nyugati Feeder kupára. A verseny az ikervári műcsatornán kerül megrendezésre 2006. július 30-án. A versenyre az eredeti kiírástól eltérően még lehet nevezni 2006. július 28. péntek 12 óráig a 06/94-506-835-ös telefonszámon. A Szövetség az eredetileg tervezett 2000 Ft-os nevezési díjat elengedi a benevezetteknek. A versenyen kizárólag fenekes feeder- vagy pickerbotos módszert lehet alkalmazni, melynek lényege, hogy az érzékeny spicc közvetíti a kapást. A megmérettetésen egy horgászbot és egy horog használható egyidejűleg. Illmitz-i Ifjúsági Horgászverseny -hír kelt: 2006.07.18. Az Illmitz-i Sporthorgász Egyesület szeretettel meghívja a Vas Megyei Horgász Szövetség ifjúsági tagjait hagyományos ifjúsági horgászversenyére, melyet 2006. 07. 29-én szombaton rendeznek meg Illmitz-i horgásztavukon. A versenyre Vas megyéből 20 fiatalt várnak. A megmérettetés délután 15 órától -18.30-ig tart. A horgászat során etetni és csalizni csak csontival és kukoricával lehet. Nevezés feltétele: Érvényes horgászengedély Vas megyére, és lehetőség szerint alapszintű német nyelvismeret. A baráti versengésre a Horgász Szövetségnél lehet jelentkezni 2006. július 27-ig. Tel: 06/94-506-835. Szombathely-Illmitz térkép letölthető itt!! Táboroztak az ifjú pecások-hír kelt: 2006.07.17. Az idén két tábort szervezett a Horgász Szövetség Balatonrendesen Immáron 11. alkalommal táboroztak együtt Vas megye fiatal horgászai a Vas Megyei Horgász Szövetség szervezésében Balatonrendesen. Az első táborban 18 fiatal a második táborban 20 fiatal vett részt. A kellemes időjárási körülmények között lezajlott táborokban a fiatalok sokat strandoltak, horgásztak és kirándultak. A fiatalok a sok pihenés mellett elsajátították a műlegyező horgászmódszer alapjait is. A táborozás befejeztével a kategóriák nyertesei oklevelet és emléktárgyakat kaptak jutalmul. Mindkét turnus folyamán célbadobó és halfogó versenyen mérték össze a tudásukat a táborozók. A házi bajnokságokon az alábbi helyezések születtek: I. turnus: I. hely Kádi Szabolcs II. hely Koronczai Cintia, III. hely Balogh Szabolcs; II. turnus: I.hely: Dugovics Ádám II. hely: Fenyvesi Miklós III. hely Török Zoltán. A második táborban készült képek megtekinthetőek a képekre kattintva, vagy a Galéria link alatt. Vetélekdők részletes eredményei letölthetőek itt: Szépfogások a vasi vizeken -hír kelt: 2006.07.17. Fördős István halászati őr készítette a fényképeket az elmúlt hetek ellenőrzései során.
4,5 kg-os süllő Szombathelyi Csónakázó tó
1-2 kg közötti domolykó teríték a Pinkán Vaskeresztesnél Sok szép fogás látható a Galéria link Fogások, rekordok menüpontja alatt Elektromos Kupa 2006 -hír kelt: 2006.07.17. Az Elektromosok Vasi Manager Sporthorgász Egyesület szeretettel meghívja minden kedves horgásztársat hagyományos egyesületi horgászversenyére, melyet a Szombathelyi Csónakázó tavon tartanak 2006. július 23-án vasárnap. A megmérettetést versenyző, hobbi és ifjúsági horgász kategóriákban rendezik. A versenyen bármely egyesület tagja indulhat, de a más egyesületből érkező horgászok közül kategóriánként csak az első helyezettet jutalmazzák különdíjjal. Nevezni a versenynapján a Tó vendéglő előtti füves területen lehet reggel 6.45-től. Az 1X4 órás versenyre nevezési díj nincs. Bővebb infomáció olvasható a www.elektromosok.uw.hu internetes oldal aktuális menüpontjában.
Nagy Róbert rekordfogása a Hársas tavon-hír kelt: 2006.07.12. Fogás helye: Máriaújfalusi Hársas-tó Hal mérete, súlya: 86/86 cm , 19.65 kg A fárasztás Kb. 20-25 percig tartott. A kiemelés édesapja segítségével A további képek megtekinthetőek a képre kattintva.... ORSZÁGOS KECSEGE REKORD A RÁBÁBÓL -hír kelt: 2006.07.11. A Rába folyó csörötneki műcsatornáján 10 kg-os kecsegét fogtak 2006. július 4-én kedden megdölt a 2002-ben fogott 7,85 kg-os országos kecsege rekord. A Magyarországon előforduló tokfélék között a leggyakoribb, azonban állományai élőhelyének vízminőségi romlása, valamint az ívásra alkalmas szakaszok eltűnése miatt egyre csökkenők, ezért is örvendetes a vasi kecsege fogás. A szerencsés horgász Tóth László a Szentgotthárdi Horgász Egyesület tagja, csörötneki lakosként a keddi napon mit sem sejtve megszokott horgászatára indult a háza mögött húzódó Rába folyó - nem régiben felavatott - üzemvíz csatornájára. A csörötneki műcsatorna gépkocsival jól megközelíthető kultúrszakasz, ezért kedvelt horgászhelynek számít a helyi és vendég horgászok körében. A rekord méretű hal este hét órakor szerény kapással - három kicsiny rántással- jelezte érkezését. Az akasztástól számítva kb. húsz perc telt el a szákolásig, melyet a Balla Miklós segítő végzett. Az óriásinak számító kecsege trágyagiliszta csalira kapott. A több tanú előtt elvégzett mérés alapján a Rába folyóból kifogott kecsege 110 cm hosszú és pontosan 10 kg súlyú volt, mely új abszolút országos rekordnak számít. 3 nappal korábban lesz a nyári pontytelepítés -hír kelt: 2006.07.05. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége - technikai okok miatt az előző hetekben bejelentettnél 3 nappal korábban - 2006. július 10-én hétfőn nyári pontytelepítést végez. Ezen a napon 100 mázsa fogható méretű ponty kerül az alábbi vizekbe: Celldömölki tó 300 kg, Csepregi Kavicsbánya-tó 400 kg, Gencsapáti tó 500 kg, Himfai Környezetvédelmi-tó 900 kg, Magyarszecsődi tó 600 kg, Máriaújfalui-tó 800 kg, Merseváti tó 500 kg, Nagypiriti tó 400 kg, Ölbői tó 600 kg, Püspökmolnári Kavicsbánya-tó 500 kg, Rábasömjéni tó 300 kg, Csánigi tó 500 kg, Szombathelyi Csónakázó-tó 1200 kg, Szombathelyi Horgásztó 600 kg, Újperinti Kavicsbánya tavak 900 kg, Vadása 500 kg, Vasvári Csónakázó tó 500 kg. Általános horgászati tilalom lép életbe a telepítéstől, azaz 2006. július 10-től július 12. (szerda) reggel 5 óráig! A Szövetség a telepítés elvégzése után a vízpartokon kiközli az általános horgászati tilalomra vonatkozó információkat. A telepítés kifejezett célja a nyári szabadságok idejére a fogási esélyek növelése. Nyugati Feeder Kupa - hír kelt: 2006.07.04. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége szerettettel meghívja a horgásztársakat az I. Nyugati Feeder kupára. A versenyen kizárólag fenekes módszerrel szabad horgászni. A verseny helyszíne az ikervári műcsatorna. A nevezési díj 2000 Ft. A versenyről részletes információ olvasható itt..... Az I. osztályban a Vasi horgászcsapat - hír kelt: 2006.07.04. A vasi horgászválogatott a hétvégén a harmadik helyet szerezte meg az Országos Horgász Csapatbajnokságon. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. évben is több fordulós válogató versenysorozatot szervezett a megye versenyzői részére. A versenysorozat legjobb hat felnőtt, egy ifjúsági, egy utánpótlás és egy női versenyzője képviselte Vas megyét az Országos Horgász Csapatbajnokságon. A vasi csapat az OHCSB II. osztályában versenyzett az elmúlt hétvégén a Velence-tavi evezőspályán. A csapatversenyen 9 megye 8 fős válogatottja küzdött a két fordulón keresztül a legjobb háromba jutásért. A vasi horgászok a szombati első forduló után 31 helyezési számmal 63.760 gramm összfogással az első helyen várták a vasárnapi fordulót. A vasárnapi fordulón sajnos a vasi csapat néhány tagjának nem sikerült hozni az előző napi kiváló eredményét, így a csapat összesítésben a harmadik helyen végzett 66 ponttal 129.750 gramm összfogással. Az első helyezettől csak 4 ponttal lemaradt vasi válogatott így is elérte, hogy a 2007. évben az I. osztályban versenyezhet az ország legjobbjaival. A csapat tagjai és eredményei: Németh Krisztián (2+1 hsz), Komáromi Levente (8+1 hsz), Marossy László (1+8 hsz), Goldmann Tamás (3+8 hsz), Geröly Tibor (9 hsz, II. ford. tartalék), Hajba Gábor ( 8 hsz. I. ford tartalék), Kovács Hajnalka (5+2 hsz), Kovács Dániel (2+4 hsz) és Pankotayné Kálmán Anikó (1+3 hsz). Németh László csapatkapitány, Hegedüs György csapatvezető, Csapatot segítették: Horváth Balázs, Sahin Tóth Péter, Pankoty Gellért, Puskás Norbert. A megyei csapat hivatalos szponzora a Milo-Sensas Magyarországi Márkaképviselete volt.
Az ünnepélyes díjátadás A vasi "szupercsapat"
Az OHCSB-n készült fényképek megtekinthetőek a képekre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el.
2006. július 1-je előtti írások Fiatal Osztrák-Magyar sporthorgászok versenyeztek - hír kelt: 2006.06.26. Nemzetközi páros ifjúsági horgászversenyt rendeztek a hétvégén Merseváton A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az Ilmitz-i Sporthorgász Egyesülettel közösen a határonátnyúló partneri kapcsolatok jegyében szervezte meg az I. Osztrák-Magyar Páros Ifjúsági Horgászversenyt. A Merseváti-tőzeg tavon megrendezett versenyen 10 magyar és 10 osztrák fiatal -sorsolás útján - párokba szerveződve mérte össze tudását. A szombat délelőtt tíz órakor tartott megnyitón beszédet mondott Csiszár István a Vas Megyei Horgász Szövetség elnöke és Heinrich Graf az Ilmitz-i Horgász Egyesület ifjúsági felelőse. A verseny megnyitóján Graf úr egy nagy csokor virággal köszönte meg Németh Juditnak a Szövetség osztrák-magyar kapcsolatok felelősének kitartó előkészítő munkáját. A fiatalok a megnyitó után azonnal elfoglalták horgászhelyeiket és tizenegy órakor már kezdődött is a barátságos versenygés. A nagy meleg ellenére az ifjúság sorra fogta a kiesebb-nagyobb fehér halakat. A verseny közepe táján Kovács Dániel - Werner Schwarz páros mögött nagy tömeg csoportosult, mely Dániel által kifogott körülbelül 2 kg, súlyú amurnak volt betudható. A fiatalság a nyelvi akadályokat lekűzdve, egymást segítve mutatott példát a sikeres integrációra. A mérlegelést követően az eredményhírdetésre egy közeli vendéglátóhelyen került sor, ahol egy igazi ízletes magyar ebédre látta vendégül a Szövetség a fiatalokat. A versenyzők élményekkel telten indultak haza, és a sikeres együttműködés reményében a horgász szervezetek vezetői hagyományteremtő jelleggel minden évben megrendezik a versenyt. Az osztrák partner az eredményhírdetés végén egy bejelentéssel élt, melynek értelmében 30 felnőtt vasi versenyzőt szeretettel várnak az általuk 2006. október 7-én megrendezésre kerülő baráti Magyar-Osztrák Egyéni Horgászversenyre Ausztriában. A versenyen az alábbi rangsor alakult ki.: I. hely: Werner Schwarz-Kovács Dániel; II. hely: Heiling Benjamin -Kappel Attila; III. hely: Haider Felix -Dezső Péter A versenyen készült fényképek megtekinthetőek a képekre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el Részletes eredmények itt olvashatóak..katt!
I. ORSZÁGOS MŰLEGYEZŐ BAJNOKSÁG- hír kelt: 2006.06.26. A Magyar Országos Horgász Szövetség elnöksége megbízásából a MOHOSZ Országos Versenyhorgász Bizottsága meghirdeti az I. Országos Műlegyező Bajnokságot. A versenyt a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége rendezi. I. Műlegyező OB. részletes kiirása MOHOSZ. Műlegyező Versenyszabályzat
I. ORSZÁGOS PISZTRÁNGOZÓ BAJNOKSÁG- hír kelt: 2006.06.26. A Magyar Országos Horgász Szövetség elnöksége megbízásából a MOHOSZ Országos Versenyhorgász Bizottsága meghirdeti az I. Országos Pisztrángozó Bajnokságot. A versenyt a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége rendezi.
I. Pisztrángozó Bajnokság részletes kiirása MOHOSZ. Pisztrángozó Versenyszabályzat
Sok hal, nagy meleg a megyei csapatbajnokságon - hír kelt: 2006.06.26. A hétvégén a Himfai-környezetvédelmi tavon versenyeztek az egyesületek csapatai A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. június 25-én rendezte meg a Megyei Horgász Csapatbajnokságot. A tagegyesületek összesen 7 csapatot neveztek a csapatversenyre. A csapatok 5 felnőtt és egy utánpótlás versenyzőből álltak. A rendkívül meleg időjárási körülmények között lezajlott versenyen a versenyhorgászok egy négy órás megmérettetésen mérték össze tudásukat. A horgászok átlagosan 3-3,5 kg halat fogtak, de a legjobb fogás, melyet Marossy László az Elektromosok Vasi Manager SHE versenyzője fogott elérte 12.700 gramm-ot is. A mérlegelésnél a szákokban elsősorban dévérkeszegeket, bodorkákat, karika keszegeket és küszöket találhattunk. A versenyzők számára ezen évadzáró megyei bajnokság döntötte el a megyei válogatottságot. A verseny eredményhírdetésén került kihirdetésre a válogatott névsora, akik a héten megrendezésre kerülő Országos Horgász Csapatbajnokságon képviselik Vas Megyei Horgász Szövetséget a Velence-tavi evezős pályán. A megyei csapat tagjai: Németh Krisztián, Komáromi Levente, Marossy László, Goldmann Tamás, Geröly Tibor, Hajba Gábor, Kovács Hajnalka, Kovács Dániel és Pankotayné Kálmán Anikó. A csapatbajnokságon az alábbi rangsor alakult ki: I. helyezett az Elektromosok Vasi Manager Sporthorgász Egyesület I. csapata 11 ponttal; II. helyezett Pannónia HE. csapata 2 p. 12 p; Elektromosok Vasi Manager Sporthorgász Egyesület II. csapata 19 p. A versenyen készült fényképek megtekinthetőek a képre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el Részletes eredmények itt olvashatóak..katt! Júliusi pontytelepítés a vasi vizeken - hír kelt: 2006.06.22. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. július 13-án csütörtökön nyári pontytelepítést végez. Ezen a napon 100 mázsa fogható méretű ponty kerül az alábbi vizekbe:Celldömölki tó 300 kg, Csepregi Kavicsbánya-tó 400 kg, Gencsapáti tó 500 kg, Himfai Környezetvédelmi-tó 900 kg, Magyarszecsődi tó 600 kg, Máriaújfalui-tó 800 kg, Merseváti tó 500 kg, Nagypiriti tó 400 kg, Ölbői tó 600 kg, Püspökmolnári Kavicsbánya-tó 500 kg, Rábasömjéni tó 300 kg, Csánigi tó 500 kg, Szombathelyi Csónakázó-tó 1200 kg, Szombathelyi Horgásztó 600 kg, Újperinti Kavicsbánya tavak 900 kg, Vadása 500 kg, Vasvári Csónakázó tó 500 kg. Általános horgászati tilalom lép életbe a telepítéstől, azaz 2006. július 13-tól július 15. (szombat) reggel 5 óráig! A Szövetség a telepítés elvégzése után a vízpartokon kiközli az általános horgászati tilalomra vonatkozó információkat. A telepítés kifejezett célja a nyári szabadságok idejére a fogási esélyek növelése. Szabó Zoltán halászmester a tavaszi haltelepítésen bemutatja az termést... Csörötneki műcsatorna, helyett Himfán lesz a csapatbajnokság - hír kelt: 2006.06.19. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetség Versenysport Szakbizottsága ezúton tájékoztatja az érdekeleteket, hogy a 2006. június 25-én (vasárnap) megrendezésre kerülő hagyományos Megyei Csapatbajnokságot a kiírásban szereplő helyszíntől eltérően nem a Csörötneki Műcsatornán, hanem a Himfai Környezetvédelmi tavon kerül megrendezésre. A verseny napján a versenypálya területén általános horgászati tilalom lép életbe a 7-16 óráig. A rendezőség ezúton is kéri a horgásztársak megértését. Horgásztilalom a Merseváti tavon - hír kelt: 2006.06.19. A Vas Megyei Horgász Szövetség 2006. június 24-én (szombaton) rendezi meg a I. Osztrák-Magyar Ifjúsági Páros Horgászversenyét a Merseváti tavon. A verseny napján általános horgászti tilalom van 8-16 óráig a kijelölt versenypálya szakaszon. A rendezőség ezúton is kéri a horgásztársak megértését. Végvári Gyöző Emlékverseny volt vasárnap - hír kelt: 2006.06.19 A Csörötnek Kupa másnapján került megrendezésre a hagyományos Végvári Győző Emlékverseny. A verseny kellemes időjárási körülmények között zajlott. A versenybe 6 hobbi, 8 versenyző és 5 utánpótlás versenyző nevezett be. Sajnos itt sem sikerült a horgászoknak megfejteni a csatorna titkát ezért a versenyzők nem tudtak nagy mennyiségű halat zsákmányolni. Aki nem fogott halat, annak semm kellett csüggedni, mert a verseny végén mindenkit vendégül látott a Szövetség egy tál halászlére és ott biztos volt a halfogás. A versenyen az alábbi helyezések születtek:
Versenyző kategória I. hely Németh Krisztián Elektromosok HE. 190 gr Hobbi kategória: I.hely Takács Árpád Vas M. Munkás HE. 330 gr Utánpótlás: I. hely Kovács Dániel Elektromosok HE. 2390 gr Részletes eredmények itt olvashatóak..katt! Jó hangulat és finom halászlé - hír kelt: 2006.06.19
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az elmúlt szombaton Csörötnek Község Önkormányzatával közösen nagyszabású halászléfőző -és horgászversenyt szervezett. A rendezvényen 54 horgász és 20 halászléfőző csapat mérte össze tudását. A reggel 8 órakor kezdődő eseményen kb. 400-500 ember fordult meg. A horgászversenyen elsősorban hobbi horgászok vettek részt, de néhányan versenyző és ifjúsági kategóriban is indultak. Az ideális feltételeket biztosító környezet ellenére a halak kapó kedve nem volt jónak mondható, mert a Rába folyó vize többször is erősen bezavarosodott. A rendezvény egyben a Szövetség első juniálisa is volt, melyen mind a 19 tagegyesület képviseltetette magát, így lehetőség nyilott kellemes, kötetlen szakmai beszélgetésekre is a napfolyamán. A halászléfőző ersenyen 20 ízletes halászléből kellett az 5 tagú zsűrinek a legjobbat kiválasztani. A zsűri elnöke Pilnay Zoltán mesterszakács volt. A legjobb hallé címet az "Egyszerűen Zsófi” csapata kapta. Számos küldöndíj is gazdára talált, például Castrumm Ferrum csapata a legszebb tálalásért lett jutalmazva. A horgászversenyen kárászt, domolykót, és harcsát fogtak a pecások. A versenyeken az alábbi helyezések születtek:
A versenyen készült fényképek megtekinthetőek a képekre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el. Horgászverseny: Versenyző kategória
I. hely Horváth Gábor Büki HE. 4440 gr Hobbi kategória: I.hely Kapcsos Orsolya Vas M. Munkás HE. 820 gr Utánpótlás: I. hely Pócza János Büki HE. 1290 gr Halászléfőző verseny: I. hely Egyszerűen Zsófi csapat 40 p
Részletes eredmények itt olvashatóak..katt! Kedvezményes horgásztábor a Balatonon - hír kelt: 2006.06.09. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége idén is megrendezi hagyományos ifjúsági horgásztáborát Balatonrendesen. A tábor ideje: 2006. július 10 - 16. A táborra 10-18 év közötti fiatalok jelentkezését várja még a Szövetség korlátozott számba. A tábor kedvezményes részvételi díja 10.000 Ft, mely tartalmazza tábor ideje alatt a szállást, a 4-szeri étkezést, a balatoni területi engedély és a strand belépő árát. A táborba történő leutazás, illetve a visszautazás költségei a szülőket terheli. Bővebb infomáció kapható a 06/70-33-99-707 telefonszámon Puskás Norbert ifjúsági felelőstől. Szhely-i Csónakázó tavi ponty - hír kelt: 2006.06.09. Zsankó György a Szombathelyi Pannónia HE. tagja rekord méretű pontyot zsákmányolt a Szombathelyi Csónakázó tavon 2006. 06. 07-én. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége hivatásos halászati őre Fördős István készített fotókat a fogásról. Fotózás után Zsankó György visszaengedett a nagytestű halat, melyet ezúton is köszönünk a vasi pontyok nevében.... A Galéria link alatt megtekinthetőek a vasi vizeken fogott halak fotói. Egyesületi Horgászverseny a Szombathelyi Csónakázó tavon - hír kelt: 2006.06.06. A Pannónia Horgászegyesület 2006. június 10-én (szombat) rendezi meg hagyományos egyesületi horgászversenyét. A verseny felnőtt, ifjúsági és gyermek kategóriában kerül kiírásra. Nevezni 6.30-tól a Tó Vendéglő alatti füves területen lehet. A verseny 8-11 óráig tart, mely időtartam alatt a versenypálya területén általános horgászati tilalom van. Megyei halászléfőző -és horgászverseny Csörötneken- hír kelt:2006.06.02. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Csörötnek Község Önkormányzatával együttműködve 2006. június 17-én szombaton nagyszabású rendezvényt szervez "Csörötneki Nyárköszöntő Rába Party" néven. Az esemény egyben a Horgász Szövetség júniálisa is lesz, melyre a rendezők szerettel várnak minden kedves horgásztársat, és érdeklődőt. A hobbi, versenyző és ifjúsági horgászok számára halfogó verseny kerül megrendezésre egy négy órás fordulóban a Rába folyó csörötneki műcsatornáján. A hobbi kategóriában indulók fenekes módszerrel is horgászhatnak, míg a fiatalok és versenyzők csak úszóval. A versenyre a 06/94-506-835-ös telefonszámon lehet nevezni 2006. június 9-ig. A horgászversenyre nevezési díj nincs! A horgászversennyel egyidőben fog zajlani az I. Vas Megyei halászléfőző verseny, melyre a nevezőknek a csörötneki önkormányzatnál kell jelentkezni 2006. június 15-ig a 06/94-541-022 telefonszámon. A halászléfőző versenyre várják 2-5 fős csapatok (önkormányzatok, kollektívák, egyesületek, baráti társaságok, médiák stb.) jelentkezését a megye egész területéről, sőt megyén túlról is. A nevezési díj: 1.500,- Ft/ csapat. A csapatok számára a rendezők biztosítanak tűzrakó helyet, tűzifát, asztalt és padot, 2 kg kenyeret, 20-20 db műanyag eldobható mélytányért és eldobható műanyag kanalat, valamint csapatonként 2 db pontyot (belsőségek nélkül) Minden csapat saját maga gondoskodik a további halmennyiségről (bármilyen fajta lehet) fűszerekről, valamint a főzéshez szükséges eszközökről (bogrács, állványzat, edények). Tervezett program: 8,30 - 9,00 regisztráció 9,15 - 9,30 megnyitó, tájékoztató, főzőhelyek elfoglalása 9,30 - 12,00 főzés (verseny) 12,00 zsűrizés, értékelés 14,30 vízitúra kikötő és kemping ünnepélyes átadása 15,00 halászléfőző verseny eredményhirdetése 15,30 kulturális, szórakoztató műsorok 17,00 horgászverseny eredményhirdetése 19,00 Rába Party - bál A versenyek pontos kiírása letölthető az alábbi linkekre kattintva:
Ifjúsági és törpeharcsafogó verseny az Újperinti I. sz tavon- hír kelt:2006.05.28. A Vas Megyei Horgász Szövetség a 2006. május 27-én szombaton rendezte meg a hagyományos ifjúsági és utánpótlás csapatbajnokságát. A versennyel egyidőben került lebonyolításra a II. Vasi törpeharcsafogó Kupa. Az versenyeken összesen 42 fő vett részt. A fiatal versenyzők általában keszeget, kárászt és törpeharcsát zsákmányoltak. Az ifjúsági kategóriában első helyen végző Faller Tamás-Hatos Kálmán páros az eredményhírdetés után örömmel mesélte. hogy Kálmán életében most horgászik harmadszor...reméljük a megyében egy újabb fiatal tehetséget tisztelhetünk személyében. A törpeharcsák - szinte tudatosan - elkerülték a versenyzők horgát így sajnos nem sikerült a versenyen nagy mennyiségű törpeharcsát kifogni, de talán jövőre több sikerrel jár a törpefogó kupa. A megmérettetésen a törpeharcsa kivételével minden halat kíméletesen vissszaengedtek a pecások a tóba. Versenyen készült fényképek megtekinthetőek a képre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el. Végeredmény
Csapatbajnokság Ifjúsági: I. hely Elektromosok Vasi Manager SHE. I. csapata /Faller Tamás, Hatos Kálmán/ II. hely Répcelaki HE. I. csapata / Szabó Adrián, Pinezits László/ III. hely Elektromosok Vasi Manager SHE. II. csapata /Németh Ákos, Szládovics Dávid/
Utánpótlás: I. hely Elektromosok Vasi Manager SHE. I. csapata /Kovács Hajnalka, Kovács Dániel/ II. hely Elektromosok Vasi Manager SHE. II. csapata /Török Zoltán, Kovács Péter/ III. hely Körmendi Munkás HE. csapata /Sipos Dániel, Fenyvesi Miklós/ Egyéni Bajnokság Ifjúsági I. hely Pinezits László Répcelaki HE. 1 hsz. 850 gr II. hely Hatos Kálmán Elektromosok Vasi Manager SHE 1 hsz. 760 gr III. hely Faller Tamása Elektromosok Vasi Manager SHE. 2 hsz. 710 gr
Utánpótlás I. hely Kovács Péter Elektromosok Vasi Manager SHE. 1 hsz. 2780 gr II. hely Sipos Dániel Körmendi Munkás He. 1 hsz. 1790 gr III. hely Kovács Hajnalka Elektromosok Vasi Manager SHE. 2 hsz. 2580 gr Törpharcsafogó Kupa I. hely Gerencsér Imre ElektromosokVasi Manager SHE. 1550 gr II. hely Csizmazia Antal Pannónia HE. 1280 gr III. hely Szabó Zoltán ElektromosokVasi Manager SHE. 1000 gr Részletes eredmények itt olvashatóak..katt! Horgászverseny az Újperint I. sz tavon - hír kelt: 2006.05.23. A Vas Megyei Horgász Szövetség 2006. május 27-én (Szombaton) rendezi meg a Megyei Ifjúsági Egyéni -és Csapat Bajnokságot az Újperinti I. sz tavon. Az ifjúsági versennyel azonos időben és helyszínen rendezik meg az II. Vasi Törpeharcsafogó kupát. A verseny napján általános horgászti tilalom van 8-16 óráig az Újperinti I. sz. tavon. Ikervári Műcsatorna helyett Szombathelyi Csónakázó tó - hír kelt: 2006.05.20 A Magyar Siketek Sportszövetsége (MSSSZ) a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségével közösen 2006. május 20-án a Szombathelyi Csónakázó tavon rendezte meg a MSSSZA által kíirt országos bajnokságot. A verseny eredeti helyszíne a Rába folyó ikervári műcsatornája lett volna, de a napokban lehulott sok csapadék miatt (bezavarosodott a Rába folyó) a szervezők a Szombathelyi Csónakázó-tó mellett döntöttek a versenyzőkkel közösen. A kellemes hangulatban megrendezett versenyen 24 fő versengett egymással. A versenyzők fehér halat és törpeharcsát zsákmányoltak a 3 óra alatt, de a verseny győztesének sikerült egy 970 grammos amurt is kifogni, mellyel a legnagyobb hal fogója címet is elnyerte. Az összeszokott horgászok az ország minden részéről érkeztek, de ami közös volt bennük a halfogás és a horgászat szeretete, melyről sokat meséltek a verseny megkezdése előtt a rendezőknek. A verseny első három helyezettje és a legnagyobb hal fogója emléktárgyakat vehetett át az MSSSZ küldöttközgyülési elnökétől Podoni Jánostól, és Vas Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnökétől Csécs Sándortól. A versenyen az alábbi rangsor alakult ki: 1. hely Sutyor István BHSHE 1860 gramm 2. hely Loydl Tamás BHSHE 1850 gramm 3. hely Bakó László BHSHE 1630 gramm Részletes eredmények itt olvashatóak..katt! Versenyen készült fényképek megtekinthetőek a képre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el.
II. VASI ORSZÁGOS RENDŐR KUPA - hír kelt: 2006.05.18. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a 2006. évben is kiírja Országos Vasi Rendőr Kupát A verseny ideje: 2006. augusztus 05. /szombat/ A verseny helszíne: Rába folyó - Csörötnek Műcsatora Bövebb információk az alábbi linkre kattintva olvashatók:
Országos horgászverseny a műcsatornán - hír kelt: 2006.05.17. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. május 20-án (Szombat) a Rába folyó ikervári műcsatornáján rendezi meg a Siktek Magyar Egyéni Sporthorgász Bajnokságát. A verseny napján reggel 8 órától 16 óráig általános horgászati tilalom van érvényben a versenypálya szakaszon. A Szövetség kéri ezúton is a horgásztársakat a tilalom betartására. Horgászversenyek Újperinten - hír kelt: 2006.05.17. A Vas Megyei Horgász Szövetség 2006. május 27-én (Szombaton) rendezi meg a Megyei Ifjúsági Egyéni -és Csapat Bajnokságot az Újperinti tavon. Az ifjúsági versennyel azonos időben és helyszínen rendezik meg az II. Vasi Törpeharcsafogó kupát, melyre hobbi horgászok nevezését várják. A fiatalok egy 3 órás fordulóban, a felnőttek egy 4 órás fordulóban mérhetik össze halfogási tudásukat. A versenyek pontos kiírása letölthető a http://www.vasivizeken.hu/documents/versenyek2006.doc címen. A versenyre a 06/94-506-835-ös telefonszámon lehet nevezni 2006. május 19. 12 óráig. PONTYOK A MEGYEI BAJNOKSÁGON - hír kelt: 2006.05.10. A hétvégén a Szombathelyi Csónakázó tavon versenyeztek a horgászok A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a hétvégén rendezte meg a Felnőtt Megyei Egyéni Horgász Bajnokságot. A versenyt női, versenyző és hobbi horgász kategóriában rendezték a Szombathely-i Csónakázó tavon. A kellemes időjárási körülmények között lezajlott versenyen a megye versenyhorgászai három négy órás megmérettetésen mérték össze tudásukat. A versenyzők péntek, szombat vasárnap átlagosan 4-5 kg halat fogtak fordulónként, de a legjobb fogás elérte a 12.820 gramm-ot is. A fogott halak között nem voltak ritkák a 3-5 kg-os pontyok, amelyekből minden fordulóban 4-5 darabot is zsákmányoltak. A versenyzői kategóriában indulók számára kiemelten fontos volt a verseny, mivel ezen versengés eredménye is bele számít a megyei válogató versenysorozatba. A hétvégén az alábbi rangsor alakult ki Versenyhorgász kategória: 1. hely: Németh Krisztián Elektromosok Vasi Manager SHE. 26.850 gr 2. hely: Marossy László Elektromosok Vasi Manager SHE. 23.290 gr 3. hely: Komáromi Levente Elektromosok Vasi Manager SHE. 22.740 gr Hobbi horgász kategória: 1. hely: Kiss István Elektromosok Vasi Manager SHE. 2780 gr 2. hely: Orsós Ferenc Elektromosok Vasi Manager SHE. 1780 gr 3. hely. Düh István Pannónia HE 1670 gr Női kategória: 1. hely: Kiss Krisztina Elektromosok Vasi Manager SHE. 1450 gr 2. hely: Koronczai Cintia Répcelaki HE 470 gr 3. hely. Szabó Lilla Répcelaki HE 300 gr Horgászati tilalom a Vasvári tavon - hír kelt: 2006.04.20. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. április 23-án (Vasárnap) a Vasvári Csónakázó tavon rendezi meg a Vas Megyei Gyermek-és Ifjúsági Horgászvetélkedőt. A verseny napján a tavon reggel 8 órától 17 óráig általános horgászati tilalom van érvényben. A Szövetség kéri ezúton is a horgásztársakat a tilalom betartására. A legjobb horgásziskola címért folyt a küzdelem - hír kelt: 2006.04.15. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. január elején meghírdette- Vas megye általános iskolái részére - az I . Vasi vizeken elnevezésű ifjúsági horgászvetélkedőjét. A bajnoki cím megszerzésért 12 iskola 20 csapata indult. A verseny elsődleges célja a horgászat iránt érdeklődő fiatalok halakkal, illetve a vasi vizekkel kapcsolatos ismereteinek bővítése volt. A vetélkedő két elméleti levelező fordulóból állt, melyet egy helyszíni vetélkedő követett 2006.április 12-én, melyet a Berzsenyi Dániel Könyvtárban rendezetek meg. Újperinten két kavicsbányató újból a Vas Megyei HSZ kezelésében - hír kelt: 2006.04.10. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége haszonbérleti szerződést kötött a Pannónia Mezőgazdasági Termelőszövetkezettel az elmúlt héten. A Szövetség ezúton értesíti a megye horgásztársadalmát, hogy a 2006.évre megváltott - általános - vasi területijegy érvényes az Újperint 0632/31 helyrajzi számú területen található II. és III -as tóra is. A II-es tó horgászható felülete 0,44 ha., a III-as tó 2.26 ha. vízfelülettel rendelkezik. A két tavon a horgászati tevékenységet 2006. április 8-án reggel hat órától lehet gyakorolni, mivel a tavak is telepítve lettek a héten. Vasi Vizeken Horgászvetélkedő - hír kelt: 2006.04.02. A Sporthorgász Egyesületek Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. január elején- Vas megye általános iskolái részére - kiírt Vasi vizeken elnevezésű ifjúsági horgászvetélkedőjének II. fordulója is végetért a múlt héten. A fiatalok eredményesen megoldották feladatokat, melynek részletes eredményei itt olvashatóak.
Utolsó módosítás: 2006-09-11
|
|